Ugrás a tartalomra

 

    

„Egy úton – egy célért”

Egyesületünk 2017. 02. 07.-én egy közönségtalálkozó keretében Szövetségi megállapodást kötött a HAZAJÁRÓ Honismereti és Túraegylettel  ezzel csatlakoztunk az általuk elindított turisztikai és honismereti mozgalmukhoz, a közös céljaink és érdekeink elérése érdekében. 

Az együttműködés részeként elhatároztuk, hogy "a kárpáti természetjárás hagyományait szem előtt tartva együtt munkálkodunk a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának erősítésén, elsősorban a honismeret és a turizmus eszközeivel.” 

Mindezek érdekében az együttműködésünk keretében programjainkról kölcsönösen tájékoztatjuk egymást, azokon kölcsönösen részt veszünk, valamint tagjainknak rendszeres tájékoztatást adunk a másik egyesület életének főbb eseményeiről. 

A gyakorlati megvalósítás eredményeként három területen folyik minden évben együttműködés:

1; Egyesületünk rendszeresen részt vesz a Hazajáró kupa sorozat túráin, valamint magunk is szervezünk e túramozgalom részeként túrákat a Zarándi-hegységben, a Radnai-havasokban és a Bihar-hegységben. 

2; Egyesületünk a tagjai által részt vett több HAZAJÁRÓ film elkészítésében hol technikai segítséggel, hol szereplőként.

Az egyesületünk tagjainak részvételével készűlt epizódokat ITT>>> láthatjátok.

HAZAJÁRÓ filmjeink

3; Helyszint biztosítottunk több Hazajáró közönségtalálkozónak.

HAZAJÁRÓ túra és Szövetségi megállapodás Békéscsabán