Radnai-havasok HAZAJÁRÓ túra

2021.06.04-06.

Idén VIII. alkalommal került megrendezésre a Hazajáró kupa részeként is jegyzett Radnai-havasok túra hétvége programja, melynek fő szervezője Varga Csaba nagyváradi expedíciós hegymászó volt. Ezúttal is ehhez a HAZAJÁRÓ kupa részeként meghirdetett túrához csatlakoztunk.

Pénteken indultunk útnak 17 fős csapatunkkal Békéscsabáról Nagyszalontán, Élesden át Almásgalgóra, ahol első bemelegítő túránkat terveztük a Sárkányok kertje homokkő tornyainak körbejárásával.

A közel egy órás kitérő után folytattuk utunkat Zsibó és Bethlen érintésével Borsán át Borsafüredre. Innen a szomszédos, a Radnai-havasokat a Máramarosi-havasoktól elválasztó Borsa-hágóra (Pasul Prislop 1416 m) autóztunk, melyről keleti irányban a Máramarosi-havasok szélén vezetett túraösvényt jártuk be. Itt nem csak az 1717-es tatár betörésről lehetett megemlékezni, de még ma is láthatóak a nevezetes II. világháborús Árpád-vonal 1940-44 között épült lövészárkait és bunker maradványait is bejártuk, és gyönyörködhettünk a következő napi túránk közeli célpontja nyújtotta panorámában. A kis kitérő után visszatértünk Borsafüredre, ahol szállásunkon fantasztikus három fogásos vacsorával várt régi ismerős házigazdánk.

Másnap a reggeli után átvonultunk kb. 8 órakor a Medve panzióba, ahol az 53 fősre duzzadt túracsoport számára egy indulás előtti csoportkép elkészítését követően a túra egyik vezetője adott általános tájékoztatást a szabályokról, útvonalról, nehézségekről, majd Borsafüreden az olimpiai sípálya alsó felvonójához vonult át a csapat, mely az Asztal-tető (Runc-Ştiol) alatti pálya tetejére vitt fel mindenkit. Néhányan gyalogosan tették meg ezt a meredek szakaszt.

A sípálya tetejéről indult a tényleges gyalogtúra.

Egy erdei szekérúton, a kék sáv jelzést követve jutottunk fel az Asztal-rét (Poiana Ştiol) 1572 m magas platójára, ahol a kanyargó ösvény egy kőkapun át a rét asztalkövekkel tarkított folytatásába vezetett bennünket. Alattunk az Aranyos-Beszterce forrástavának  (Lacul Izvorul Bistriţei Aurii, vagy /Taul Ştiol) kéklő vize csillogott, felette a Táncos lába hegy (Picioru Danciului) havas gerince magasodott.  Innen a Gargaló-nyereg alatti kárfülkében források, patakok, lilán tündöklő krókuszmezők között kapaszkodtunk fel az 1907 m magas, hóval borított oldalú Gargaló-nyeregbe (Şaua Gargalău). Már innen is fantasztikus panoráma nyílt nem csak a teljes Radnai-havasokra, hanem északra a Máramarosi-vagy Csornahorai-havasokra (Muntii Maramureșului), keletre a szomszédos Szuhárd-hegységre (Munţii Suhard), dél-keletre a Borgói-hegységre (Munții Bârgăului), nyugatra pedig a Cibles vagy Széples (Munții Țibleș) vonulataira, de délen a távoli Kelemen-havasok (Munții Călimani) gerincélei is feltűntek.

Váltakozva széles hófoltok és füves legelők követték egymást, ahogyan dél-keleti irányba fordulva a Gargaló felé haladtunk egyre csak feljebb és feljebb.

Szerencsére a havas szakaszok is jól járhatóak voltak és alkalmanként egy-egy hógolyó is kigyúródott az olvadozó fehér tömegből. A csoport eleje és vége az erőnléttől függően jócskán szétnyúlt, de a sor végén Jóna Bálint bíztatta és segítette a lemaradtakat.

Fél 11 volt mikor a csapat legnagyobb része felért a Gargaló (Vârful Gărgalău)  2159 m magas, feliratos beton tömb jelezte csúcsára.

Itt egy újabb arcát mutatta meg a hegység, a hófoltos gerincoldalakkal, a Radnai-havasok főgerincének teljes vonalával a Nagy-Pietrosz (Pietrosul Mare/Rodnei) 2303 m magas csúcsától az Ünőkő (Vârful Ineu / Inău)  2279 m magas monumentális tömbjéig.

Egy újabb csoportképpel megörökítettük az örökkévalóság számára a közös csúcsélményt, ebédeltünk a magunkkal hozott elemózsiánkból és még egy kicsit napoztunk a szikrázó napsütésben.

A pihenő alatt a lemaradtak is csatlakoztak hozzánk, és tovább indultunk déli irányba. Kioldalaztuk a Boglya (Vârful Clăii) 2121 m magas tömbjét, majd elértük a Radnai-havasok egyik legszebb sziklagerincéhez, mely egyben egy geológiai iskola példája a tektonikai mozgások okozta gyűrődéseknek. A kristályos kőzetek alkotta sziklatömb szinte légies, papírlap szerű gyűrt formát mutatva emelkedik ki a környezetéből.  Percekig lehet nézni, ámulni a természet e csodáján. A sziklákon átvágva vezetett a jelzett ösvény tovább a következő csúcsra a 2134 m magas legömbölyített Ember-tetőre (Vârful Omului). Ekkorra már jócskán befelhősödött az idő, majd a hirtelen felerősödő szél hideg fuvallata és a rohamosan csökkenő légnyomás (egyik túratársunk okos órája szerint) egy közelgő záport sejtetett.

Néhányan még „átszaladtak” a szomszédos Csisa vagy Cisa (Vf. Cişa) 2030 méteres, távolról gorillafejet formázó fekete sziklatömbjét megérinteni, de ők is hamar visszafordultak látván, hogy az addig napsütötte Ünőkő elveszett egy sötétszürke, gomolygó felhőtömb ködében. Így a Bálinttal újra kiegészült csapat elindult visszafelé.

Az Asztal-rétről viszont másik útirány került kijelölésre. A piros háromszög jelzést követve leereszkedtünk a híres, a kései olvadásnak köszönhetően bővizű Ló-havasi, vagy Lovak-vízeséshez (Cascada Cailor), mely 80 m magasról látványosan bukik alá. Ekkorra már csendesen eleredt az eső is, így a Borsafüredig tartó 4,5 km-es távot esővédőkben kellett megtennünk, de ezt már senki sem bánta egy ilyen csodás túranap után.

Este a vacsorát követően ünnepélyes oklevélátadás következett és a pontgyűjtő füzetekbe bepecsételésre kerültek a Hazajáró kupa teljesítéséhez szükséges igazolások.

Vasárnap a 21 főre bővült csapatunk Máramarosszigetre utazott, majd Jóna Bálint Máramaros HAZAJÁRÓ ispánja túravezetése mellett az Iza-patak hídján átkelve a város fölé magasodó Szalaván-hegy (Solovan 612 m) tetejére indult fel. Bálint felvezette a csapatot a hegy egyik érdekességéhez, a homokkőbe vájt kőlyuk, vagy várlyuk barlanghoz, melybe a bátrabbak fejlámpával be is mászhattak. Elmesélte nevének eredetét és egy hozzá fűződő legendás történetet. Ezután meredek emelkedő vezetett fel a várhegy tetejére, melynek elnyúlt platójáról egyedülálló panoráma nyílt a városra, a Tiszára és az Iza patakra. Itt aztán felkerült a felnemesült túrahétvégére a méltó koronája is, hiszen Bálint előadta a maga által írt, Máramarosi himnuszként is ismert megható dalt, melynek címe: TISZA. Ilyen szellemi és lelki feltöltődés után ereszkedtünk vissza a hegyről és indultunk hazafelé.

Jövőre újra visszatérünk remélve, hogy az Ünőkő is elérhetővé válik számunkra. 

Kocziha Attila