Ugrás a tartalomra

Kis-Retyezát - Godján – Szárkő gerinctúra

Kis-Retyezát - Godján - Szárkő túra csoportkép

2017.08.14-18.

Augusztusi sátras gerinc túránkon a Déli Kárpátok három gyöngyszemét, a Kis-Retyezát, a Godján és a Szárkő-hegységeket fűztük fel egy túrára 5 napos, sátras gerinctúra keretében.

Résztvevők:    Jánosi Zsolt, Kocziha Attila, Dr. Molnár László, Nagy Ildikó, Pál Tamás, Petrovszki Mihály, Révész Norbert, Szabados Zoltán, Váradi Ákos és Veres Zsolt.

 

1. túranap (FOTÓALBUM>>)

Két kisbusszal hajnal ½ 2-kor nyolcan indultunk útnak Békéscsabáról. További két túratársunk (Ildikó és Ákos)  saját autóval indult, majd a Gura Apelor víztározó felől kezdve a túrát az első táborhelyünk tervezett pontján jelezte a csatlakozását.

Arad, Temesvár, Karánsebes, Borló útvonalon először a Szárkő-hegységbe utaztunk, ahol az egyik járművünket pirkadatkor a Kis-havas (Muntele Mic 1802) észak-nyugati részén, a Jigoria nyeregben lévő parkolóban hagytuk. Majd ezután a további napok felszerelését, ellátmányát átpakoltuk a másik járműbe és kb. 200 km-t autóztunk tovább Karánsebes, Hátszeg Vulcan, Câmpu lui Neag településeken át a túra kiindulási pontjához, a Kis-Retyezát (Retezatul Mic) déli oldalán a Román Zsil (Jiul de Vest) patak partján található Câmpusel erdészházzal átelemben levő piknikező és sátrazó helyig, ahol számunkra, a következő néhány napra a megszokott civilizáció véget ért.

Búcsút intettünk a kisbuszunknak és egy kisebb reggeli után felmálháztuk a teljes felszerelésünket, majd nekivágtunk a piros háromszög jelzés mentén felfelé a Kis-Retyezát déli oldalában.

Az fenyőerdő árnyékában meredek emelkedőn haladtunk felfelé a Gauroanele rétig, majd fokozatosan elhagyva az erdőhatárt  mintegy 3,5 óra múlva elértük a mészkő szikláktól fehérlő Saua Stanuletii Mici nyergét, mely egyben a Kis-Retyezát, vagy más néven Piule -Jorgován hegy (Muntii Piule - Iorgovanu)  főgerince is.

Már messziről, a fák közül feltűnően fehérlő fényével hívogatott a hegység ikonikus csúcsa a Jorgován-kő (Vf . Piatra Iorgovanului 2014 m), melyet egybefüggő mészkőtömbön haladva rövid, de meredek emelkedőn való gyaloglással értünk el. Ez volt első jelentős pihenőállomásunk, de egyben egy csodás panoráma központi kilátója is, hiszen innen az egész Retyezát déli része, keletre a Pareng, délre a Vulcan-hegység, a Godján, és a Szárkő egy része, de a Mehádia, és a Cserna havasok vonulatai tiszta páramentes légkörben jól beláthatóak.

A közel egy órás pihenő és a csúcsfotók után egy kis hurkot írva a Jorgován alatt tovább indulunk nyugat felé a Saua Stanuleţii nyergén át fel a Stanuleţii Mari (2025 m) magaslata felé, ahonnan a kiterjedt havasi legelőn ismét egy nyeregbe (Saua Paltina 1935 m) ereszkedtünk. E nyereg egyben csomópont is hiszen ide ér fel a Lunca Berhina felöl érkező piros háromszög jelzés, és a Câmpuselből a Valea Soarbele érintésével kanyargó piros kör jelzésű ösvény. Ez utóbbi a Feneketlen-tó (Tăul Fără Fund) mellett vezet fel a térképeken egyébként jelzéssel nem szereplő ösvényen.

A gerincnek ez a szakasza más miatt is érdekes. Itt húzódott az egykori ezeréves határ Déli-Kárpátokban vezető egyik szakasza, melyet az 1888. évi XIV. törvénycikk is deklarált, így mi is az ősi határ vonalát követtük túránk egy jelentős részén.

Innen tovább indultunk felfelé a 2005 m magas Soarbele oldalába, majd egy hosszan elnyúló, széles, füves platón át, egyre feljebb emelkedve a Piatra Sturului sziklái övezte Palcin csúcs (Vf. Paltina 2149 m) tetejére. Az időjárás ritka kegyessége által kisérve napsütötte legelőkön, majd sziklaomlásos emelkedőkön kapaszkodva értük el a jelöletlen csúcsot.

E vidéken a magaslatokat csak „kőbabákkal”, azaz lapos szikladarabokból épített kisebb-nagyobb tornyokkal jelölik. Ezek az építmények egyben útvonal jelző oszlopokként is jó szolgálatot tesznek akár rossz látási viszonyok között is, de téli havas időszakban egyaránt.

A kövek néhány száz méter alatt hírtelen átváltottak a fehéren világító, kerekded mészkövekből arany fénnyel csillogó, lapos, kristályos kőzetekbe. A nagy meleg és a nehéz terhek alatt megtett emelkedők extra vízfogyasztásra késztettek bennünket, így mindenki jócskán megcsapolta a vízkészletét. Már alig vártuk, hogy a terv szerinti táborhelyünket elérve egy forrásnál újra pótolhassuk az elfogyasztott folyadékmennyiségünket.

A Palcinról ereszkedve már messziről láthatóvá váltak a mélyen bevágódott forrásvölgyek. E vízzel kecsegtető látvány a nap végén gyorsabb tempóra ösztönzött bennünket, hiszen az elénk táruló terület volt tervezett sátrazó helyünk is.

Több mint fél óra elteltével értük el az oly közelinek tűnő első patakmedret, mely szárazulatával csalódást okozott, hiszen halkan csobogó, szomjunkat oltó hűs forrásra számítottunk. De a három egymást követő bevágódás közül nem ez volt a tervezett állandó vizű forrás, és nem is a következő, hanem csak egy újabb kilométer megtételével elérhető harmadik volt hajlandó éltető nedűvel megajándékozni.

Elsőként tábort vertünk a Scurtu (2090 m) csúcsa alatti törpe fenyvesekkel tarkított lankán, melynek végén egy tábla mutatott irányt, hogy a gerinc déli oldalából egy jelzetlen ösvény indul lefelé a Plaiul Gârdomanului hátán le egészen a Cserna forrásáig (Izvoarele Cernei). Közben felfedeztünk egy kb. 1 km gyalogútra lévő Galbena alatti nyeregben épülő zöld sátrat, melyről tudtuk, hogy az csak az érkezésüket a Gura Apelor víztározó felől jelző két túratársunk építménye lehet.

Ekkor már délután ½ 7 felé járt az idő. A sátorépítés után már csomagok nélkül indultunk vízutánpótlásra a Galbena de Sud patakot is tápláló, messziről is jól látható oldalomlásokkal tarkított, mélyen bevágott forrásvölgybe. Főzővízzel is gazdagodva tértünk vissza, majd elkészítettük tábori vacsoráinkat, melynek melegére szükségünk is lett. Az alkonyat egy nyugodt éjszakát, de egyre hűvösebb időt is hozott, melynek végén +5 C-ra csökkent a hőmérséklet.

Napi táv: 13,3 km, Szint: +1253 m/- 487 m

 

2. túranap (FOTÓALBUM>>)

Fél hétkor keltünk fel, de a napfelkeltét már lekéstük. Gyors sátorbontás és egy kis vízutánpótlást követően elindultunk az előző este felfedezett egysátras táborhely felé, hogy együtt reggelizzünk a várt két túratársunkkal. Valóban ők voltak. A táborhelyük pedig már a Godján hegység füves nyergében volt felállítva. Tulajdonképpen rajtunk kívül (a pásztorokat kivéve) más nem is volt a hegyekben. A közös reggeli és a sátraikat később bontó elmaradt csapattagok bevárása után immár 10 főre duzzadt csapatunk együtt indult el a piros sáv jelzésen a következő etap első kihívása, a meredek, köves emelkedővel nehezített szerpentinen elérhető Galbena csúcsa felé. A Galbena 2194 m magas, szintén csak kőbabával jelzett csúcsáról ismét szemet és lelket gyönyörködtető körpanoráma kápráztatott el bennünket a nyári napsütötte hegyek változatosan hullámzó ormaival a hátérben. Észak-keletre a Retyezát, keletre  a Kis-Retyezát, délre a Vulcan tömbje, a Mehádia és annak egyik különlegessége a függőleges sziklaormokkal díszített Piatra Cloşani (1410 m) hegyvonulata. A közeli szomszéd pedig nem más volt, mint a híres Boreszku-fennsík (Platforma Borăscu). Mint a Godján hegység ikonikus része egy különleges geológiai formáció névadójaként írta be magát a halhatatlanságba.

A panoráma szépséges látványával feltöltve indultunk tovább egy nyeregbe ereszkedve majd hosszan elnyúló havasi legelőkön oldalazva.  

Ekkor találkoztunk az első birkanyájjal, mindjárt kettővel is, amelyek éppen összetalálkoztak egymással, így pásztoraik megbeszélhették az elmúlt napok történéseit, miközben a kutyáik a két nyájat elkülönítve tartották egymástól. De nem csak egymástól. Érkezésünkre egy különítmény levált az őrző csapatról és hangos csaholással indult fogadásunkra.

A múltidéző, fokosokkal, tarisznyákkal, vállra vetett, keskenyre hajtogatott pokrócokkal felszerelt fekete kalapos gumicsizmás pásztorok érdeklődve fordultak felénk. Cigaretta reményében kutyáikat visszarendelve fogadtak bennünket, de sajnos csalódást kellett okoznunk nekik. Senki sem dohányzott a csapatban.

 A két nyáj kettévált, mi pedig folytattuk utunkat egy újabb magaslat kioldalazásával azután egy újabb kőzetváltással gránitos kőomlásos szakaszon leereszkedve a Micusa alatti nyeregbe ahol húsz perces pihenővel ebédszünetet iktattunk a menetelésbe.

Energiával feltöltött csapatunk a nyeregből a kőbaba jelezte Vf. Micusa (2162 m) tetejére kaptatott, majd több mint másfél óra egyhangú menetelés után érte el a kőfolyásos Piatra Scarişoarei (2210 m) lábát, melyet a túraösvényt kijelölőknek köszönhetően egyszerűen kioldalaztunk. Innen már teljes méretében feltárult a következő állomásunk a Moraru gerince, melyhez elsőként le kellett ereszkedni a Scăriţa és a Miţului patakok szinte egymásba hátráló kárfülkéit elválasztó Miţului nyeregbe (Saua Miţului), mely inkább egy miniatűr sziklás hegygerincnek mondható.

A nyeregből kiemelkedve már a Moraru hegy (Muntele Moraru) gerincélére értünk fel, miközben nagyobb létszámú román túracsapattal futottunk össze, akik nagy érdeklődéssel és segítő tanácsokkal fordultak hozzánk. Ők csak egy közeli völgyből csillagtúra keretében „ugrottak” fel a Moraru tetejére, de egy közelgő viharfelhő rövidesen a hegy elhagyására bíztatta csapatukat. Mi maradtunk, és mivel e ponton el is értük napi tervezett táborhelyünket megkezdtük a sátraink felépítését. Erre nagy szükségünk is lett hiszen már nem is oly messze villámok és mennydörgés jelezte, hogy hamarosan kiadós eső is elérhet bennünket.

A délután öt órára elkészült táborunk még javában napsütötte verőfényben úszott miközben a szomszédos, alacsonyabb hegyekre sűrű felhők feküdtek, hömpölyögtek éles határvonallal elválasztva a mi táborzónánktól. A természet végül nem várt tovább és ránk eresztette az esőfelhőket, enyhe köddel borítva be a tábort. A nyárdélutáni viharocska nem sokáig zárt sátorfogságba bennünket, hamarosan ismét kitisztult az idő, és még naplementéig sok időnk lévén elindultunk a Moraru hegy és másnapi tervezett kitérő útvonalunk feltérképezése céljából egy kis csomag nélküli kalandozásra, melynek végén egy csodás naplementével ajándékoztuk meg magunkat.

A nap végén ismét vacsora főzögetés és a lehűlő időben újabb nyugodt este várt ránk.

Táv: 13,9 km, Szint: +906 m/- 511 m

  

3. túranap (FOTÓALBUM>>)

A harmadik napon ismét felhőmentes tiszta, de hideg (+5 C) időben ébredtünk. Sátorbontás helyett ezúttal reggelivel és egy kis energia feltöltéssel kezdtünk, melynek szerves része volt a sátor kijáratában feltáruló Godján csúcs nyújtotta panoráma is. Gyönyörűséges érzés a kora reggeli felkelő Nap szikrázó sugaraiban megvilágított hegy látványa az „ágyból” megcsodálva, csak ajánlani tudom mindenkinek. Felejthetetlen élmény. Minden erőfeszítést megér. Ez az élmény a reggeli közben is megmaradt, szinte étvágynövelő hatású, legalábbis minden, ilyen körülményekre válogatott kevésbé finom ételnek is jobb az íze ilyen háttér mellett.

A reggelit követően sátrainkat és felszerelésünket hátrahagyva a tervezett kitérő túránkat kezdtük meg, melynek célja a Godján két legmagasabb csúcsának, a Vf. Moraru (2284 m) és a Vf. Gugu (2291 m) meghódítása volt.

Könnyű menetnek ígérkezett a 8,5 km-es táv felszerelések nélkül.

Tévedtünk.  

A Moraru elnyúlt platóján járva a jelöletlen csúcs alig észrevehető, pedig az egykor volt határ itt is áthaladva fordult dél-nyugat irányba. A gerinc végét egy mély, meredek sziklafalakkal támasztott katlan völgy zárja le melynek aljában kis tengerszemek és a Moraru-tó biztosítanak állandó vízellátást az alattuk kanyargó patakoknak. Innen újabb nyergen át a Vf. Scăriţa (2159 m) csúcsára, majd annak északi nyergébe, és onnan fel a Gugu 2291 m magas csúcsára kapaszkodtunk fel, az utolsó métereken nagyon meredek emelkedőt leküzdve. Szinte megváltásnak tűnt a Godján legmagasabb pontjára érni.

Hosszan pihentünk, ezúttal is tiszta páramentes légkörben élvezhető csodás panorámát habzsolva. Innen ismét jól bejárhattuk szemünkkel az addig végiggyalogolt útvonalunkat, de a hátralévő szakaszok is kis kivétellel beazonosíthatóak voltak. Veres tanár úr rögtönzött földrajz és geológia órát tartott melyet mindenki élvezettel hallgatott, hiszen a téma kellős közepében ültünk. Ilyen kellett volna iskolás korunkban is biztos többet tanultunk volna. Az előadás végén összeszedtük magunkat és elindultunk vissza a tábor felé. Az utolsó két kilométer egy örökkévalóságnak tűnt, pedig még terheket sem kellett cipelni. Úgy értünk vissza a táborba, mint ha nem is reggeliztünk volna és nagy zsákkal tettük volna meg a kitérő távot.

A Godján közeli csúcsa egyszerre nagyon távolivá, szinte elérhetetlenné vált, főleg amikor számba vettük, hogy két csúcs és két nyereg leküzdése után kell felkapaszkodni rá. Nem volt mit tenni, újra reggeliztünk, majd a sátrak lebontása után felmálházva elindultunk a főgerincen a névadó csúcs felé. És ekkor, mint ha varázsütésre új erőt kaptunk volna, valahogy szertefoszlott a kimerültség érzése és újult erővel haladtunk az első csúcs előtti nyergen át az elénk magasodó 2106 m magas kiszögelés fel.

Ekkor újabb meglepetésként felfedeztük, hogy a jelzett ösvény a hegy túlsó felén kioldalazza, azaz szintet tartva elhalad a csúcs alatt a következő nyeregig. Na, ez újabb erőt adott és szinte minden fáradság szertefoszlott egy szempillantás alatt, főleg amikor a következő 2152 m magas hegyet (Vf. Cirnea) is ugyan így kerülte meg. Valószínűleg az ösvényt kijelölő, kijáró őseink is úgy élhették meg a túraélményüket mint mi, és ezért döntöttek a kioldalazás mellett, így hagyományozva ránk az általuk kitaposott, majd főgerinc útvonalnak kijelölt túraösvényt.

Szép ütemesen haladtunk a Godján előtti nyereg felé, amikor a menetrend szerinti morgó, dörgő hangra lettünk figyelmesek. Elérkezett az idő a lokális viharra, de ezúttal minden eddiginél közelebb zajlottak az égi események. Eddig többnyire távolról szemléltük az eseményeket, de most oly közel dúlt az égi háború, hogy erősen fennállt a villámcsapás veszélye. Ilyen körülmények között nem hogy a Godján (Vf. Godeanu) 2229 m magas csúcsára nem mehettünk fel, de még az alatta levő újabb nyeregben sem maradhattunk. Minden csomagunkat és főleg a túrabotokat a nyereg tetejénél hagyva, esőkabátjainkat felöltve a közeledő viharral ellentétes irányban ereszkedtünk le a meredek sziklafal mentén, védett helyet keresve. Egy biztonságos kiszögelésen aztán megpihentünk és vártuk a fejleményeket. Közel háromnegyed órás esőmentes dörgés és villámlás után kellően eltávolodott a veszély, mely felbátorított bennünket a védett helyünk elhagyására, hogy egy kis tájolást követően itt-ott csepegő eső, majd egyre erősebb napsütés mellett folytathassuk utunkat a Godján alatti nyeregből a letérő piros kör jelzést követve. Délután két óra volt mikor letértünk a piros sáv jelzésről. Ez a szakasz már az átkötés útvonala volt a Godjánból a Szárkő-hegységbe. Folyamatos ereszkedéssel haladtunk el a Tucsila  (Vf. Tucila 2012 m) csúcsa alatt, melynek nevezetessége, hogy az egykori, ezeréves határ itt fordult le a gerincvonalról dél-nyugati irányba a Rusece patakhoz, majd a piriul Dragomir nevü patak beömlésén, és a Cracul Maticului gerincén át a Cserna völgye felé.

Mi tartva tervünket a széles hegyi legelőt átszelő szekérnyomon haladva tartottuk a vélt irányt hiszen a térkép szerinti piros kör jelzésnek a leágazást követően híre sem volt sehol. E közben ismét vízhiánnyal küszködött némely csapattársunk, így a jelzést keresése mellet forrás felfedezésére is oda kellett figyelnünk. Ez utóbbi hozott is eredményt, hiszen megtaláltuk oázisként ünnepelt szomjoltó kánaánunkat egy forrás képében.

Akkor még nem tudtuk, hogy a tervezett táborhelyünk, a Mlăcile patak egyik oldalpataki forrásáról van szó.  A legfontosabb az volt, hogy mindenki feltölthette készleteit és egy kis uzsonnázós pihenő után tovább folytattuk az ereszkedést lefelé a Mlăcile völgyébe (1558 m) ahol a térképek szerint welness élmények ígérkeztek, forrás, fürdőzés és védett táborhely.

Masszív ereszkedés után elértük a patakvölgy előtti magaslat előnyergét, ahol egy újabb közelgő vihar előtt a csapat egyik fele a táborverés mellett döntött.

 

Kis tanakodás után a többség mégis a negyedórás gyaloglással elérhető patakmeder melletti keskeny partot választotta, amely utólag jó döntésnek bizonyult, hiszen valóban egy kristálytiszta, bővizű patakra leltünk, mely természetes kőmedencéjével valódi strandélményt kínált számunkra.

De a vihar megelőzött minket, és még sátorépítés előtt egy jégesővel próbálta kedvünket szegni. Dörgött, villámlott, szórta az ég a jeget, de mi esőkabátjaink és a szűk, mély völgy védelmében könnyedén kiálltuk a próbát, mely alig fél órás kitartást igényelt tőlünk.

A vihar hamar feladta a küzdelmet, így gyors táborépítés után már a fürdőzésnek adhattuk át magunkat. Az sem zavarta a csapatot, hogy a víz pincehideg volt, három nap után akár jeges is lehetett volna. Üdítő érzés egy ilyen fürdőzés után a megérdemelt vacsorához fogni egy újabb felejthetetlen élménnyel gazdagodva.

Az este is nyugodtan telt, és talán pár fokkal melegebb is volt ebben a völgyben. A csapat elmaradt fele spártaibb körülményeket kellett megéljen, hiszen a fürdőzés helyett a közelben éjszakázó nyájtól elkóborolt kutyák csatlakoztak táborukhoz és jó szándékú ugatással próbálták távol tartani a tábortól a nemkívánatos látogatókat… egész este, majd reggel is. Ám a reggel így, vagy úgy, de mindig eljön. Most sem volt másként.      

Táv: 19,6 km, Szint: +703 m/- 1331 m

 

4. túranap (FOTÓALBUM>>)

A Mlăcile völgyi csapat korai keléssel, még reggeli előtt tábort bontott, hogy a völgy feletti magaslatra költözve az ismét szikrázó reggeli napsütésből merítsen energiát és reggelizés közben száríthassa meg az előző napi esőben elázott felszereléseket, sátrat és természetesen a fürdőzéskor, vagy mosásban vizessé vált ruhadarabokat.

A kutyákkal őrzött nyeregbéli csapat közel másfél órával később, kb. 9 órakor érkezett meg, így bőven volt idő mindenre, majd a két csapat ismét egyesülve a térkép szerinti piros kör valóságban nem létező jelzését követve kapaszkodott ki a völgy feletti platóra.

Ezt a részt talán idén nem is legeltették, olyan magas volt a fű, de így is sejtelmesen kanyargott egy szekérnyom, melyet mi a térkép rajzolata alapján a vélt jelzésként értelmeztünk. A szomszédos lejtőn viszont legeltettek. A kutyák ki is figyeltek bennünket és még érkezésünk előtt kialakították a jól felépített védőállásukat, mely által a több mint tíz fős véderő mérnöki precizitással zárt el bennünket a nyájtól. Némelyikük unottan posztolt szolgálati helyén de volt egy, amely fenyegető ugatás kíséretében folyamatosan terelt bennünket távolodó irányba, mondani sem kell, hogy hatékonyan.

Csapatunk tömbösödve egy tömegben haladva folytatta az utat, mely korábban is jó megoldásnak bizonyult nagyobb létszámú kutyacsapattal való találkozásnál.

Ezúttal is megúsztuk.

A mezőn haladva eddig nem látott építménybe botlottunk. Földbe vájt, sziklákkal kirakott és kövekkel fedett őskori hatású kunyhó bújt meg a magas fű ölelésében, talán a környék egyetlen mesterséges menedéke lehetett.

A Capul Prislopului (1839 m) alatt egy újabb forrásra bukkantunk mely jól jött az esti vizes bőséget mellőző csapattagoknak. Egy pásztor is felbukkant vedrekkel, és barátságos kézfogás után mindent megtett, hogy tanácsokkal lásson el további utunkra vonatkozóan.

Innen már szinte karnyújtásnyira érezhettük a Szárkő csúcsát, épp csak egy óriás katlan rendszert kellett körbejárni hozzá, mely több mint egy napi járóföldet jelentett és jelentős szintemelkedéssel, mi több „hullámlovaglással” járt.

Északnak fordultunk és a Capul Prislopului megkerülésével egy újabb nyeregbe ereszkedtünk, ismét egy birkanyáj és kutya csapat kíséretétől övezve. Innen egy névtelen csúcsra kapaszkodtunk fel ahol dél lévén megtartottuk az egy órás ebédszünetünket.

A pihenő után egy újabb nyeregbe vezetett az út, ahol újabb birkanyáj állta utunkat, ezúttal a túraösvény közvetlen közelében. A kutyák itt is éberek voltak, már a pihenőnk alatt is szemmel tartottak bennünket nem véletlenül.

A jól bevált stratégiánkban bízva haladtunk feléjük, de ezúttal új helyzet várt bennünket. A falka leghangosabb fővezére egy kölyköket nevelő, tejtől duzzadó emlőket lóbáló medveölő szuka volt. Nem jó előjel még városban sem, nem hogy olyan helyen ahol alig találkozhat emberekkel és fő feladata az idegenek távoltartása.

Be is igazolódott a rossz előjel.

Kipécézte csapatunk egyetlen hölgy tagját és többszöri hirtelen szökkenéssel ugrott a túratársunk lába felé csattogó, acsarkodó állkapcsokkal, alig egy arasszal elkerülve a rövid nadrágban fedetlen vádlikat. Szerencsére Ildikó hihetetlen önuralommal lépett tovább, így nem történt semmilyen hirtelen, provokatív mozdulat és a harcias fenevad nem harapással fejezte be a támadást. Nem sokon múlt, hisz a távol álló pásztor szavát meg sem halló eb szinte csak a szerencsénknek köszönhetően gondolta meg magát.

Megkönnyebbülve haladtunk tovább, pulzusaink nem csak az emelkedők miatt az egekben, amikor távoli motorzúgásra lettünk figyelmesek. Szinte zavaró volt a több napi nyugalom után urbánus zajokat hallani. Még tovább rontotta az élményt amikor megcsillantak az enduro motorok lámpafényei a távoli gerincen. Épen felénk tartottak. A számunkra több órás utat alig pár perc alatt tették meg és úgy robogtak el tájidegen járműveikkel mellettünk, mint ha egy Párizs-Dakar verseny résztvevői lennének. Aztán ahogy jöttek úgy el is tűntek a magunk mögött hagyott hegyek között az e helyen irritálóan zavaró hangjukkal együtt.

A Godján és a Szárkő-hegység határán jártunk, majd átlépve azt a Vf. Prislop (1962 m) csúcsa következett, és ismét elmúlt dél és ismét kellő mennyiségű felhő gyűlt össze egy kiadós, villámlással és dörgéssel járó esőhöz. De szerencsére még távol, mígnem az egyre több, önálló tömbben fejlődő felhőtömegek fél karéjban össze nem értek. Itt újabb dilemma elé állított a természet és természetesen a fáradság is. Vagy a csúcsokat megjáró sok szintemelkedéssel bíró, de rövidebb gerincen haladunk, esetleg a mélyebben húzódó, de látszólag vízszintes birkacsapáson oldalazva.

A Csapat nagyobbik fele a közelgő villámlástól tartva az utóbbi, hosszabb utat választotta, míg a másik fele a gerincen futó utat, mely végül váratlanul a Vf Seiul (2042 m) csúcsát és a hátralevő csúcsokat elkerülve kellemesen kioldalazta azokat ugyan úgy, mint egy nappal korábban a Godján csúcsa előtt. Valószínűleg elődeink itt is elfáradtak.

A katlant megkerülve egy ritka jelenség, egy forrásokból táplálkozó, az általunk megkerült katlant uraló Seiul patakot tápláló, nyeregben ülő tengerszem várt bennünket. Odaérkezésünkig a villámlások sem közeledtek vészesen, de amint a Seiul nyeregbe értünk, hirtelen veszélyessé vált a helyzet. Szerencsére egy másik patakvölgy, az északnak tartó şuculeţu mély vágásában menedéket és egy forrást találtunk.

A villámlások és dörgések ismét eső nélkül riogattak bennünket. A feketére sűrűsödött felhők csak távolabb ürítették ki vízterhüket, így megúsztuk az elázást.

A mélyen oldalazó csapat közel másfél órás lemaradással érkezett meg a nyeregbe, majd ismét egyesülve indultunk tovább a Szárkő gerincén nyugati irányba fordulva a piros sáv jelzésre térve egy emelkedőn át a következő, a Saua şuculeţului (1909 m) és a Saua Plaiului platójára, mely egyben negyedik napunk táborának is helyet adott. Egy sziklaszirt feletti platón ismét fantasztikus panoráma nyílt a jó tájolással felépített sátrak bejáratán át a Retyezát távoli, de jól látható vonulataira, mely felől másnapi napfelkelténket is várhattuk. De ekkor még alig múlt délután két óra. A táborépítés és jó félórás pihenő után a tervben is szereplő kitérő túrát iktattuk a programunkba, ami az észak-nyugatra lévő Caleanu 2199 m (táblán 2196 m) magas csúcsa felé vezetett. E csúcs vitatottan bár de a Szárkő-hegység legmagasabb pontjaként szerepel a térképeken, ezért kötelező programként indultunk meghódítására. A nyeregből egy széles kőfolyamon vezetett fel az út egészen a csúcsig, ahonnan ismét új látványokkal bővelkedő panoráma volt a teljesítés ajándéka. A Szárkőre túrázónak nem szabad kihagyni ezt az élményt. Nem utolsó sorban egész utunkon csak itt volt térerő (kivéve egy néhány száz méteres szakaszt), többen közülünk csak innen tudtak életjelet adni magukról az otthon izguló családtagoknak. Elgondolkodtató, hogy az utunk során táblákon hirdetett Salvamont segélyhívó számokat hogy tudja egy bajbajutott túrázó felhívni, ha sehol nincs térerő? Szerencsére nekünk nem volt rá szükség.

A két órás kaland után visszatértünk táborhelyünkre főzőcskézni, vacsorázni, „bandázni”, majd a nap zárásaként egy pazar fényjátékkal megajándékozó naplementében gyönyörködni a közben kitisztult égnek köszönhetően.  

Táv: 16,1 km, Szint: +954 m/- 679 m

 

5. túranap (FOTÓALBUM>>)

Egy nyugodt, alig +7 C-fokos reggelre ébredtünk, napfelkeltére vadászva. A felhőmentes, kristály tiszta égbolt garantálta az eredményt. Az esti fényjátékhoz hasonló színekkel a Retyezát gerince felett 5 óra 41 perckor villant fel a narancsvörösen izzó Nap első sugara, szinte azonnal vörösre színezve a környező hegyi legelőket és táborunkat.

Ez a rögtönzött show műsor mindenkit korai kelésre késztetett, hiszen ez volt utunk utolsó napfelkeltéje.

Hamarosan magasabb pályára ívelődve kevesebb színnel, de már meleget sugárzó fénnyel árasztott el az éltető Nap ezernyi sugara. Kell is a hajnali hidegben ébredő túrázónak az égi fűtés, könnyebb az ébredés és készülődés utolsó napi túraszakaszunkra. Táborunkból a felkelő Nap fényében szinte egy kőhajításnyi távolságban láttuk a Szárkő-hegység névadó csúcsát, rajta a meteorológiai állomás fehéren fénylő épületével.

A reggelizés, a táborbontás és egy utolsó teljes létszámú csoportkép elkészítése után elbúcsúztunk két külön autóval érkezett túratársunktól, akik visszaindultak a Gura Apelor víztározónál hagyott járművükhöz. Mi a cél közelsége nyújtotta plusz erővel feltöltve vágtunk neki a gerincre vezető szekérútnak.

A Szárkő gerincén dél-nyugati irányban haladtunk a piros sáv jelzésen a Vf. Bodea 2169 m csúcsa felé, melyet elérve rövid fotós pihenő után az alatta levő nyeregbe ereszkedtünk, majd egy elnyújtott emelkedő után feljutottunk a Szárkő (Vf. ţarcu 2190 m) csúcsára.

Itt egy birkanyáj fogadott pásztorokkal és meglepő módon teljesen közömbös, bennünket unottan, de éberen szemmel tartó kutyákkal. Látszott rajtuk, hogy nap mint nap ezernyi turistával van dolguk, megszokták az idegenek jelenlétét.

A csúcsfotók után már mindenkinek a túranap végi célba érkezés lebegett a szeme előtt, mely mihamarabbi továbbindulásra késztette a csapatot.

„Innen már csak lefelé!” – mondogattuk.

De ismét tévedtünk.

Ha a jelzést nem a murvás traktorúton, hanem a régi jelzés mentén akarjuk követni, akkor már a csúcsot követően hullámzó, le-fel ívelődő domborulatokon kell haladnunk egészen a Cuntu meteorológiai állomás és menedékházig, ahol egy pásztor lányon kívül senkit sem találtunk, viszont friss forrásvízhez juthat a szomjazó.

Itt is pihentünk egy keveset, majd a végső 5 km hosszú ismeretterjesztő táblákkal felszerelt, zömmel erdei, ereszkedő ösvényen haladtunk lefelé.

Félúton még egy utolsó emelkedővel a Vf. şeroni 1400 m magas csúcsára értünk, majd végül délután ¾ 2-kor célba érve a Kis-Havas (Muntele Mic 1802 m) oldalában felkúszó szerpentin kereszteződésénél a Jigorea nyeregben (1205 m) feltűnt az 5 nappal korábban letelepített kisbuszunk.

Megérkeztünk!

Napi táv: 14,5 km, Szint: +305 m/- 1128 m

Teljes táv: 77,4 km, összes szint + 4626 m/- 3116 m

 

                                                                                                                                  Kocziha Attila