Ugrás a tartalomra

Adventi túra a Zarándi-hegységben

Adventi túra a Zarándi-hegységben

2019.12.01.

Adventi egy napos túránkon a Zarándi-hegység egy történelmi eseményekkel gazdag vidékét, a hegység Alföld határán kezdődő lankáinak lábánál fekvő Világos (Șiriu) környékét kerestük fel.

Szokásunkhoz híven ismét megelőztük a napfelkeltét. De nem sokáig váratta magát szeretett bolygónk, hamar felöltötte vörös kabátját, lángra lobbant és kiállt az Aradi hegyek fölé, hogy az ajtón kopogtató téli hidegnek megmutassa erejét. Határozott kiállásával meg is ijesztette a felhőket, mind szerte szét szaladt, egy sem várta meg hogy az izzó nap rávesse első, szúrós sugarait. Fénye vakítóan pásztázta végig a tájat, mint ha a hajnali hideg felelősét keresné elszámoltatás végett. Izzó sugarai végig simították a Világosi vár hegyormon magasodó romos falait, de amikor kiszálltunk kisbuszunkból, egy-egy lágy sugarával arcunkat is megsimította, mint szerető atya féltett gyermekének arcát.

Éppen harmincan voltunk, akik e csodás reggelen az év utolsó egy napos túrájára vállalkozva a Világos várához (Cetatea Șiria) indult látogatóba. A városka fölé emelkedő hegy meredek oldalán indultunk felfelé, talán ugyan azon az útvonalon, melyen egykor Dózsa György rebellis parasztjai, amikor nagy elszántsággal a vár elfoglalására szánták magukat. Vállalkozásukat siker koronázta, még ha csak rövid időre is birtokolhatták foglalmányukat.

Minket nem várt harcias védők serege, csak a lerontott falak büszke maradványai, melyek feszes vigyáz állásban köszöntötték az érkezőket. Kevés maradt a dicsőségből, de az sokat elárul a hely szelleméről, történetéről. Néhány epizódot meg is hallgathattunk ebből. Az alattunk szőnyegként kiterülő Alföld szélén szabályos rendben hálózott utcáival mintázott Világos múltjáról, a török időkről, a vidéket egykor uraló család úrnőjének, Bohusnénak Görgeihez fűződő rokoni szálairól és az 1848-as forradalom tragikus végét jelentő fegyverletételről, és arról a húsz II. világháborús magyar katonáról, akik elhagyottan, a vár romjainak védelmében, a benyomuló oroszokkal szemben beásva próbálták menteni életüket, sikertelenül.

Az egymásra rakott, precízen rendezett kövekből épült falak, az üres ablaknyílások, róluk is mesélnek. De ahogy Dózsa seregei elhagyták a várat, úgy mi sem időztünk sokat, tovább indultunk a kék kereszt jelzést követve, a Kazán-nyereg irányába. A vár egykori, hegygerincre nyúló oldal ágának helyére ma egy frissen épített fesztivál helyszín települt padokkal, grillező helyekkel és egy csinos kőfalakkal épített színpaddal, új funkciót adva a történelmi helyszínnek. Mi a táblákkal jól jelzett ösvényen folytattuk utunkat tölgyerdők árnyékában, szép őszies napsütésben. Egy elágazásnál a leváló kék kör jelzésű út, az Almás völgyén át alig több mint 8 km-re lévő Casoaia üdülőtelep felé csábított bennünket, de mi tartva magunkat az eredeti tervhez tovább indultunk a kitűzött célunk felé. Talán majd máskor, egy verőfényes nyári túrán arra kanyarodunk .

Egyszer csak egy újabb tábla strázsálva hirdette: megérkeztünk. Elértük a Kazán-nyerget (Șaua Cazanului), mely egyben egy elágazási pont is. Itt érkezik be a sárga sáv jelzés és kanyarodik tovább érintve az egész Zarándi-hegységet bejáró piros sáv jelzésű fő túraútvonalat, majd szintén Casoaia érintésével a Hegyes (Vf. Highiș) 799 m magas csúcsára kapaszkodik. A nyereg alkalmasnak bizonyult egy kis pihenőre, ebédünk elmajszolására, és a helyi természeti értékekről szóló kis előadásra.

A pihenő végét jelzendő Deák Feri barátunk egy különleges hangszerrel fúj riadót. Egy, ma már ritkán hallható, nehezen megszólaltatható, marha tülökből készített pásztor (kanász) kürttel adott jelt az indulásra. Egykor a pásztorok (kondások) ezzel jelezték a gazdáknak, hogy teheneiket, vagy sertéseiket hajtsák ki a közeledő csordába (kondába). Különleges élmény volt. A jelre el is indultunk a Feredő forráshoz (Izv. Feredeu), melynél egykor (a XVII. sz. közepe táján) egy Filimon nevű ortodox pópa remeteként élte életét. A pópa számos alkalommal a pogány (török) betolakodók feje fölé emelt kezében keresztet tartva kérte őket, hogy hagyják el ezeket a földeket. A törökök egy idő után ezt megelégelték és brutálisan kivégezték. Így ma már ide, e történeti háttérrel felruházott forráshoz, mint szent helyhez zarándokolnak a hívők. A remetelak helyére egy bibliai jelenetekkel díszített kis kápolna épült, a lelkek szolgálatára.

A sárga sáv jelzésen indultunk tovább, tölgyfa levelek szőnyegével leterített meredek erdei ösvényen, a Feredő forrás fakasztotta patakot követve egészen a Feredő kolostorig (Mănăstirea Feredeu). A továbbiakban már az egykori szőlők helyén létesült zárt kertek mentén értük el a főutat ahol az 1937-ben villámcsapás áldozatául esett magyar turisták emlékműve magasodik. Egy rövid megállóval tisztelegtünk az áldozatok emléke előtt, majd a földutat választva a ma is művelt szőlőültetvények között folytattuk utunkat Világosig.

De mielőtt még visszaértünk volna kiindulási pontunkra még egy apró kitérővel meglátogattuk az 1190-ben alapított ciszterci apátság még álló romjait, hogy megcsodáljuk az akkori kőművesek precíz munkáját, melynek tanúságaként a mai napig is tartja vállán falait a kőből rakott egy-két boltív. Innen csak néhány méterre várt bennünket a Bohus-kastély, melynek felújított épülete ma a helyi születésű író Ioan Slavici és az itt élt zeneszerző Emil Monția emlékmúzeumaként funkcionál.

A csodás túranapot és egyben a programokban gazdag túraévet közös pezsgőzéssel zártuk.

Túra táv: 17,5 km szint: +-427 m

                                                                                                          Kocziha Attila