Ugrás a tartalomra

Zarándi-hegység, Drócsa csúcs túra

Zarándi-hegység, Drócsa csúcs túra csoportkép

2017.06.25.

(FOTÓALBUM>>)

Egy napos túra keretében ismét visszatértünk a keleti határainkhoz legközelebb eső hegység, a Fehér-körös völgye mentén húzódó Zarándi-hegységbe. Korán reggel hatan indultunk útnak Békéscsabáról.

Gyulánál léptük át a határt, majd Kisjenőnél Borosjenő felé fordultunk és Borossebes, Décse, Boncfalva útvonalon jutottunk el Mosztafalva (Mustesti) településre, amely a Zarándi-hegység legmagasabb csúcsának északi lábánál fekszik.

Végig gördülve a régies arculatú, néptelennek tetsző falun, a hegy felöli végén egy új lakattal felvértezett, láthatóan nemrég kinyitott sorompó jelezte, hogy erdészeti felségterület kezdődik. Itt (a sorompón belül) parkoltunk le, majd egész napi ellátmányunkkal felszerelkezve indultunk tervezett túránkra a jelzetlen murvás úton a patak folyását követve.

Erdős vidéken a Mustesti patak mentén haladtunk felfelé az erdészeti úton, amikor egy „Magura” névre keresztelt vadászházat pillantottunk meg, ahol a helyi vadőr, aki mint kiderült a sorompót felnyitotta, éppen vaddisznók etetésére készült egy nagy szatyor csöves kukoricával kezében. Szívélyesen, és érdeklődve fogadott. Ekkor jöttünk rá, hogy még sem kellett volna a sorompón belül parkolni, de végül nem bánta, majd pontosítva a csúcs felé vezető útirányt megnyugtatott bennünket, hogy jó irányban haladunk, és nem kell sem farkas, sem más állat támadásától tartanunk, annak ellenére, hogy a közelben megfigyelései szerint egy egész falka tanyázik a ragadozóból. Nem mindenkit nyugtattak meg a szavai, de azért a vadőr jókívánságaival utunkra bocsájtva bátran indultunk tovább felfelé a lassan elfogyó szekérúton. Egy aktív méhrajoktól zsongó kaptár sor tűnt fel egy kisebb rétecskén jelezve, hogy értékes hegyi mézelő helyeket is magában rejt a Zarándi-hegység belseje. Szorgos csapatainak fullánkjait elkerülve haladtunk tovább, míg nem egy vízátfolyást mesterséges földhányással elbarikádozó gátacska állta utunkat.

Innen kezdődött a vadregényes túraszakasz.  

A korábban láthatóan fakitermelési munkák során aktívan használt út mára már a patak állandó medrévé alakult át. Ilyen a természet. Visszaveszi ami az övé.

A folyamatba az erdei növényzet is bekapcsolódott kikérve jussát és szűkítve patakmedri ösvényünket. A patakocska kisebb mélyedéseiben gőte félék jelenléte jelezte, hogy a felső szakasz rendkívül tisztavizű és oxigén dús, de természetesen nem feledtük, hogy az emberi fogyasztásra így is csak a forrás vize lehet alkalmas.

Egy utolsó meredek szakaszt leküzdve éppen délben értünk fel a Zarándi-hegységnek a Marossal szinte párhuzamosan futó főgerincére, melyen a nem kevesebb, mint 116 km hosszú, piros sáv jelzéssel jelölt túra ösvény halad végig sűrűn kanyarogva a Gyorok (Ghiorok) határában lévő Zerge csúcson (Vf. Capra 470 m) lévő  kiindulási ponttól a Nagy-Hegyesen (799 m), a Debela Gora menedékház mellett, a Vf. Bogdanov és a Drócsán (Vf. Drocea 836 m) át, majd a Vf. Omeagu (749 m) érintésével az Érc-hegységben lévő Alváca (Vata de Jos) irányába haladó aszfalt útig.

Nekünk szerencsére már csak az alig pár száz méterre lévő 836 m magas Drócsa (régi nevén Solymos, vagy Hegyes Dócsa) csúcsáig kellett gyalogolnunk nyugati irányba a hirtelen tetszetős, ligetes bükk erdőbe váltó gerinc szakaszon. Itt már sajnos az 1960-as, 80-as évek aktív turistaságakor divatos, fába vésett névjegyek mutatták, hogy egykor sűrűn látogatott túraösvényen járunk. E napon mi magunk senkivel sem találkoztunk.

Azt gondolnánk, hogy ennyi. Egy távolról jól látható csúcsjelző tábla, fotózkodás, evés-ivás és mehetünk lefelé.

Tévedtünk.

A csúcs nem egy exact pont ezen a hegyen mint máshol, hanem egy elnyúlt, széles, lankás hegyhát, mely több kisebb, de szinte egyforma magas darabokra tagozódik, természetesen csúcsjelző tábla nélkül, hisz az egész plató az. Keresgéltük is egy jó darabig, míg nem beláttuk, hogy tulajdonképpen keresztbe-kasul bejártuk azt. Egy magaslaton aztán lepihenve ebédidő lévén neki is láttunk a magunkkal hozott elemózsia elfogyasztásához, hogy azután elinduljunk vissza, lefelé a faluba.

Mielőtt a gerincet elhagytuk volna egy kis ráadással keleti irányban követtük a piros sáv jelzést valami érdekesség felfedezésének reményében. A gerinc arra is szép, ligetes erdővel borított széles plató újdonság nélkül, így új ötlettel és a térképünk használatával úgy döntöttünk, hogy egy másik, párhuzamos, de szintén jelzetlen ösvényen indulunk lefelé.

Nem bántuk meg.

Egészen más arculatát ismerhettük meg a hegynek ezen a szakaszon, helyenként fenyőerdőbe váltó, néha meredeken ereszkedő, de jól követhető ösvényeken haladtunk, míg nem a reggel követett patakon átkelve visszatértünk a vadászház mellett elhaladó útra, és végül ismét az autónknál találtuk magunkat.

Itt általában véget is ér egy beszámoló, de ez esetben az események új irányt vettek.

Kisbuszunkkal a falu felé haladva felvetődött, hogy készítsünk pár „etnográfiai” jellegű képet a település régi, autentikus házairól. Jó ötlet lévén meg is álltunk az omladozó közösségi ház mellett, amikor a földúton délibáb szerű jelenségképpen népviseletbe öltözött asszonyok jelentek meg felénk közeledve.

Szinte egy belső kívánság beteljesüléseként éltük meg ezt a valószínűtlenek ható jelenést, hiszen a régi házakhoz helyi viseletben kapu elé kiálló idős emberek illenének.

Nem délibáb volt, hanem hús vér emberek. Szívesen álltak meg kérésünkre, hogy lefotózhassuk őket szépen hímzett, helyi hagyományokat őrző motívumokkal díszített ruháikban. Perceken belül ki is derült e furcsa jelmezes felvonulás oka, mert hogy egyre többen követték a három előfutárt.

Megtudtuk, hogy egy ebből a faluból elszármazott fiatal, feltörekvő népdalénekes első videoklippjének forgatására készül a népes sereglet, zenészekkel, néptáncosokkal, rendezővel, operatőrökkel, hangmesterrel megtámogatva a sikert.

Látva hagyományaik iránti őszinte érdeklődésünket erősen marasztalni kezdtek, hogy csatlakozzunk hozzájuk, nézzük meg a régi, nagy tiszteletnek örvendő egykori malomépület előtti tisztáson előadott műsort és meghívást kaptunk a forgatást követő vacsorára is a már korábban megismert faluházban. Még a falu egyetlen magyarul beszélő lakóját is előkeresték nagysebesen, hogy legyen aki tolmácsol nekünk.

Kíváncsiságtól hajtva engedtünk a csábításnak, és közel három órával megtoldva programunkat bekapcsolódtunk a vacsorába torkolló kultúrműsorba.

Összességében egy barátságos, könnyen járható hegyet, még barátságosabb embereket, fantasztikus ízeket megismerve, és ugyan késő este, de egy új személyes ismeretséget szerezve, lélekben is gazdagodva térhettünk haza.

Autózott táv: 345 km, Teljes túratáv: 18,1 km szintemelkedés: +691 m

 

Kocziha Attila