Ugrás a tartalomra

Geotúra a Bükkalján

Ingó kövek

2021.02.06.

Az egy napos túránkon folytattuk a már hat éve elkezdett GEOTÚRA sorozatunkat, de ezúttal az országhatáron belüli helyszínt választva. Visszatértünk őszi túrahelyszínünkre, a Bükk-hegység déli lejtőihez, ahol a miocén vulkanizmus hírnökeként riolittufa képződmények, építmények várták, hogy felfedezzük őket.

Békéscsabáról indulva Gyomaendrődön és Mezőkövesden át Cserépfalu központjába érkeztünk, ahonnan körtúránk is kezdődött. Keletnek indulva, egy enyhe emelkedő után a falu szélén megbújó első állomásunkhoz a riolittufába vésett, „Kisamerika” elnevezésű barlanglakásokhoz értünk. Kisamerika a szegénység és a geológia házassága. A Bükkalja kőkultúráját megalapozó riolittufa egyik legjellemzőbb tulajdonsága a faraghatóság, mely az ősi időktől szakrális fülkék (pl. kaptárkövek), búvóhelyek, kőhodályok, remetelakok, később pincék (boros, zöldséges), tároló kamrák és építőanyag kifaragását tette lehetővé.

Geotúra a Bükkalján

A gazdasági válság okozta elszegényedés egyeseket az Amerika felé irányuló kivándorlásra, a „nincsteleneket” pedig ezen a környéken a könnyen megmunkálható kőzetbe történő lakhely kivágására késztette, a hajléktalanság több ezer éves alternatívájaként. Nekik ez volt „Amerika”, innen az elnevezés is.

Tovább haladva a Berezd-tető hosszú elnyúlt dombján, egy enyhe kaptató után 240 m magasságban a cukorsüveg alakú, de mégis egy kaptárkőre emlékeztető Millenniumi-kilátóhoz értünk, melyet 2000-ben Csete György Kossuth-díjas építész tervei alapján építettek. Ablakai apró nyílások, melyek sora a Göncölszekér csillagképét formázza. A faragott dácittufa tömbökből épült,  kb. 8 m magas toronyba felkapaszkodva panoráma nyílt Cserépfalura, a Bükkaljára és a Hór-völgy által észak–déli irányban kettészelt Déli-Bükk egy részére is.

A terv szerint a tanösvény alig kilenc kilométeres nyomvonalán kellett volna tovább haladnunk, de a túrára kiéhezett csapat többre vágyott. Így nem maradt más, mint egy „B” terv, mely első számításra is 15 km-t ígért. Maradtunk hát a szőlőültetvényekkel teli Berezd tetején, ahol szorgos munkáskezek épp a tavaszi rügyfakadást megelőző metszéseket végezték a sűrű szőlősorok között.

A nedves, puha talajon számtalan állat nyoma mutatta, hogy itt gazdag a vadélet is. Őzek, szarvasok, vaddisznók, rókák, borz, menyét és más kevésbé felismerhető, friss nyomok árulkodtak közeli jelenlétükről.

A nyomok kíséretében lassan a Kő-völgy tanösvény jelzése mentén a hegyhátról a Berezd-tetőn (295 m) át a Cserépi-legelőig ereszkedtünk, ahol keletre fordulva csendes tölgyerdőbe vezetett az erdészeti út. Itt becsatlakozott a sárga sáv jelzés, mely fakitermelések sarangolt tűzifákkal határolt rakodóin át a Dobi-rétig kísért bennünket. A kitárulkozó  Dobi-rét a környék állat és növényvilágát bemutató információs tábla alá telepített pihenővel fogadott bennünket, ahol leülve elő is vettük a magunkkal hozott elemózsiáinkat, hiszen ekkorra már egy egész órával magunk mögött hagytuk az ebédidőt, és egy kis pihenő is aktuálissá vált. A szélcsendben fantasztikus nyugalmat árasztott a barnába öltözött rét. A tölgyerdő, az avar, a frissen vágott fa illata fokozta a hangulatot.

Az ebéd után ismét felkerekedve délnek fordultunk és a Tardi-ér vágta mély patakvölgy mentén indultunk tovább. Az erdőbe érve hamarosan a Kő-völgy Felső szorosában találtuk magunkat, ahol szebbnél-szebb kőformációk őrtoronyként szegélyezték utunkat. Ezek az ingósziklák sokszor mesterségesen egymásra pakolt sziklatömbök alkotta oszlopoknak látszanak, pedig ezek mind a természet műalkotásai. A völgy aljáig kísértek bennünket, ahol egy újabb rét után a Mangó-hegy lábánál a patakvölgyből kilépve egy újabb emelkedő, dagonyaszerű, vizenyős kerékvágásaiban folytatódott az út egy elágazásig.

Ez a térség már Cserépváralja fennhatósága alatt ál. A Mangó-tetőt (306 m) félig megkerülve a piros háromszög jelzés vezetett a környék egyik legismertebb látványosságához, a Kis-kúp és Nagy-kúp nevű kaptárkövekhez. Itt nem csak egy információs tábla, hanem egy kiselőadás is segített a kaptárkövek geológiai hátterének megértését, és a fülkéinek kifaragása körüli misztikumában való elmerülést.   

Körbejártuk, megtapinthattuk megnézhettük, és a tetejére is felmászhattunk. Egyedülálló élmény volt.

De itt még koránt sem ért véget a túránk. A szomszédságban az Árpádkorban, a Miskolci-nembéli II. Panyit által épített Cserépvár romjai vártak bennünket, melyhez alig egy kilométert kellett csak gyalogolni és persze egy meredek emelkedőn felkaptatni. A vár tövében tufába vágott pincék, gabonatároló vermek emlékeztettek a régi idők itteni életére. A pincék szellőztetését és a sajátos feltöltését a hegyoldalban kibukkanó kürtőkkel oldották meg. Az egykor palánkokkal erősített várnak csak az alapfalazata maradt fenn, hiszen a nagy része a történelem viharai és egy kastélyépítés mohósága által vált köddé. A 18. század elején ugyanis L’Huillier család a várhegy alatt kastélyt építtetett, mely egy évszázaddal később uradalmával együtt Koburg herceg birtokába került, akinek nem más, mint Munkácsy Mihály anyai nagybátyja, Reök Antal volt a gazdatisztje. Így esett, hogy az 1848-as forradalom elől Miskolcon menedéket kereső család az akkor 4 éves Munkácsyt e kastély biztonságos falai közé „rejtette”. A festőóriás később az alábbi sorokkal emlékezik erre az időszakra: „Ide fűznek legboldogabb gyermekkori emlékeim: öreg kastély, a kapu bolthajtásai alatt egész fegyvertár, régi ágyúk – egyszóval minden, ami a gyermek-lélek kezdődő képzelőerejét foglalkoztatja.” Ezt a történelmi mozzanatot a ma is álló kápolna falán emléktábla őrzi.

A várlátogatás után Cserépváralja eldugott falujába ereszkedtünk le, majd egy barlanglakást érintve ismét a hegyek ösvényeire léptünk.

Meredek emelkedőn tufába vájt pincesorok mentén kapaszkodtunk fel a Hegyes-halom (252 m) tetejére.

Innen már csak lefelé haladva, ismét szőlősorok mentén tértünk vissza Cserépfaluba, majd elindultunk hazafelé.

 

Túratáv: 16.7 km, Szint: +393 m -393 m

            Kocziha Attila