Ugrás a tartalomra

Beigli égető sátras túra

A bivakszállás kiásása

2018. 12.26-27.

Ötödik éve már, hogy karácsony után a többlet kalóriák csökkentésére túrát szervezünk a közeli Erdélyi-szigethegység hegyei közé. De nem is akármilyen túrát. A téli havazások idején szokatlan, sátras túra kínálkozott leginkább alkalmasnak az ünnepi finomságok, sültek és a beiglik által felszedett felesleg elégetésére.

Az alapgondolat ennél sokkal tágabb értelmű, hiszen Varga Csaba expedíciós hegymászó barátunk ötlete alapján minden télen belekóstolhatunk az általa vállalt nyolcezres expedíciók egy apró szeletébe, még ha tudjuk is, hogy az igazi nagy expedíciós kihívások mellett eltörpül a mi kis vállalkozásunk. De a városi embernek ez sem oly egyszerű feladat, hisz első hallásra kinek jut eszébe -10, de akár csak -5, C fok körüli hőmérséklet mellett fűtetlen helyen (sátor, szél átfútta esztena, bivak) éjszakázni, mi több 16-18 kg-os felszerelés egész napos cipelése mellett, napi 18-20 km megtételével. Az évek során bebizonyosodott, hogy nem is oly lehetetlen vállalkozásba fogtunk sőt, karácsonyhoz közeledve már szinte várjuk a napot, hogy ismét belevághassunk a kalandba.

December 26.-án már kora reggel, 5órakor indultunk útnak, hogy a túránk kiindulási pontjára utazzunk, amely a Biharfüred (Stâna de Vale) melletti Feredő-nyeregnél (Şaua Băiţa) épült Gaudeamus menedékháznál volt. Alig kezdett pirkadni amikor oda értünk és két napi felszerelésünket hátunkra véve indultunk útnak a Kusztura irányába. A korábbi túrák tapasztalatai alapján ismét úgy gondoltuk, hogy lesz olyan esztena az útvonalunkon, ahová majd behúzódhatunk éjszakára, így sátrakat nem is vittünk magunkkal.. Hótalpakra viszont szükségünk volt, melyeket már az induláskor fel is csatoltunk.

A tavalyi túránkon már bejárt útvonalon indultunk el, a Kusztura csúcsa (Vf. Custurilor 1386 m) felé, melyet a sárga kereszttel jelzett ösvény épp csak kikerül az előző este frissen hullott friss porhóból. Felhős ködlepelbe burkolódzott a havas táj. Felfelé kapaszkodva egyre csökkent a látótávolság, miközben a fehér zúzmara bundába öltözött fákkal együtt minden tejfehéren kápráztatta szemeinket. Olyannyira, hogy egy idő után a köröttünk húzódó tér görbületeit, hajlatait, hófútta domborulatait, mind-mind sík felületnek érzékelve a térlátásunk is szinte elveszett. Úgy vált csak láthatóvá az előttünk (alattunk) húzódó lejtő, ha a színes hótalpainkra nézve vizsgáltuk a terepet. Ez nagyban megnehezítette nem csak a tájékozódást, de a haladást is, hiszen a hóval vastagon fedett útvonalat jó időben a kontúrrajzolata alapján fel lehet ismerni.

Ez a tájékozódási elem a Kusztura tövénél végleg elveszett így szinte vakon haladva, csak a korábbi sok-sok helyszíni túra emlékei segítettek az iránytartásban. Első megállónkat a Kuszturához közel nem rég épült de máig befejezetlen hétvégi háznál jelöltük ki, ahol elfogyasztottuk reggelinket, majd tovább indultunk a sűrű ködben és -5 C fok körüli hidegben. A beton és vakolatlan téglaház nem sokat segített a hőérzetben. Szinte hidegebb volt belül, mint kint, így jól átfagyva kellett tovább indulnuk.

A felfelé kaptatás lassan bemelegített bennünket. A Fântânele réten át haladva emlékezetből tartottuk az irányt, így letértünk a jelzett ösvényről és közvetlenül a Mező-havas irányába fordulva fokozatosan elhagytuk az erdőhatárt, majd rövidesen a ritkuló ködben fel is tűnt előttünk első állomásunk a Nagy Havas körút első és talán legismertebb csúcsa a gömbölyded tetejű Mező-havas (Vf. Poienii 1625 m) halvány kontúrja. Rövid szomjoltó pihenőt tartottunk a Papok feredője felöl érkező és az Istenek-havasa felé tovább haladó útvonal lederesedett jelzőtábláinál. Olyan lassan haladtunk idáig, hogy ekkorra már ½ 2 is elmúlt ami nagyon lehangoló teljesítményt jelentett. Félő volt, hogy nem jutunk el a terv szerinti esztenáig, ami akár azt is jelentheti, hogy hóba ásva kell bivakolnunk. Ennek ellenére bizakodva folytattuk utunkat a Bohogyő nyereg (Şaua Bohodei) felé.

A nyeregbe érve ismét besűrűsödött a köd, szinte nullára csökkentve a látótávolságot, már-már esteledő hangulatot teremtve. Egy újabb pihenőt követően tovább indultunk az Istenek-havasa (Vf. Bohodei 1654 m) felé, de a körülmények egyre kedvezőtlenebbé váltak és a napnyugtáig hátralevő idő is vészesen fogyatkozott. Mielőtt megkezdtük volna az Istenek-havasára való felkapaszkodást, döntést kellett hoznunk. Vagy tovább indulunk és kockáztatjuk, hogy nem érjük el a tervezett szálláshelyünket, vagy az alattunk levő réten korábbi túrákról ismert esztenát próbáljuk felkutatni és kiásni a hóból. A fáradó csapat a tejföl szerű ködben inkább az utóbbit választotta, így irányt váltottunk és megkezdtük a jó időben tisztán látható esztena és istálló épület együttes keresését. Nem is gondolná az ember, hogy milyen nehéz feladat ez ilyen körülmények között.

Egyszerre csak felsejlett egy szürke kontúr, ami egy fedett karám épülete volt, de nem oly távol, csak pár lépésnyire. Akár el is mehettünk volna mellette. A karám nem volt valami jó bőrben. A gerincet támasztó középtartói összeroppantak a hatalmas hótömeg súlya alatt és „V” alakot formázva tántorgott a ködben. Nem jó előjel olyankor, amikor egy ilyen épület menedéket nyújtó védelmére vagyunk utalva, de nem volt időnk búslakodni kerestük tovább az éjszakázó helyünket. Szétválva szélesen pásztáztuk a terepet, minek eredményeként végül megleltük a hóból kikandikáló tetejű esztenánkat.

Ezzel még nem menekültünk meg, hiszen nem tudhattuk, hogy kinyílik-e az ajtaja. Előző évben is egy erősen leláncolt ajtó állta utunkat az első kunyhónál. Hogy megtudhassuk, előszőr ki kellett ásnunk a magasra torlódott hóból az ajtót úgy, hogy az ki is nyíljon annyira, hogy nagy hátizsákjainkkal beférjünk rajta. Ez az „apró” művelet közel másfél órányi munkát igényelt, de nem hiába. Sikerült kinyitni az ajtót és bejutnunk az egyszerűen berendezett kis menedékbe. Két darab kétszemélyes deszkapriccs, egy rugós matracos ágy, egy polc valamint egy asztal egy földbe ásott rönkökre szegelt deszkapaddal, és egy dobkályha volt a berendezés. Miután mindenki kiválasztotta és derékalját, hálózsákját leterítve elfoglalta az éjjeli fekhelyét hozzákezdtünk a magunkkal cipelt főzőeszközökkel a vacsora elkészítéséhez. Nagyon vártuk már a túra ezen részét, hiszen a csípős hidegben a leg felemelőbb egy jó meleg vacsora.

A erőt adó meleg étel után egy új ötlet támadt. Ugyan már a naplemente is utolért bennünket, de egy elszánt vállalkozás keretében fejlámpával az Istenek-havasa még elérhetőnek tűnt azzal a tudattal, hogy berendezett, biztonságos menedék várja a saját nyomon visszatérőket. A kalandra végül ketten vállalkoztak, és a rögtönzött expedíciót két és fél óra alatt sikeresen teljesítették is.

Az éjszaka -7 C körüli legalacsonyabb hőmérséklettel ért véget.

Gyorsan megreggeliztünk, meleg teával fűtve fel magunkat, összeszedtük felszerelésünket és elindultunk a saját nyomunkat követve visszafelé a Mező-havas irányába, majd lefelé a Kusztura érintésével a kiindulási ponton hagyott kisbuszunkig. Útközben egyre jobban tisztult az idő, félúton még a nap is kisütött, így végre szebb képeket is tudtunk készíteni.

A javuló időnek köszönhetően hamar leértünk a Gaudeamus menedékházhoz ahol az év utolsó túrája véget ért.

Teljes táv: 41,9 km, szint: +1135 m, -1135 m

                                                                                                          Kocziha Attila