Bihari túrák banner Bihari túrák banner

Növényvilág leírás

A Bihar növényvilága leírása

 

A Nyugati Szigethegység Természetvédelmi Területe (NySzTT) teljes egészében a hegyvidéki – szubalpesi szinthez tartozik, így a növénytakarót alkotó valamennyi faj a hegyvidéki elterjedésű fajok közül kerül ki.

A növényzet függőlegesen az alábbi szintekre tagolódik:

  1. az alpesi legelők szintje
  2. a lucfenyő erdők (Picea abies) szintje
  3. a lombhullató erdők szintje.

Ez utóbbiban az alábbi fajok jelennek meg:

  • bükkfa (Fagus silvatica),
  • gyertyánfa (Carpinus petuluis),
  • hegyi juhar (Acer pseudoplatanus),
  • hegyiszil (Ulmus montana),
  • magaskőris (Fraximus excelsior),
  • vadcseresznye (Cerasus avium),
  • mezei juhar (Acer campestre),
  • nyírfa (Betula verrucosa),
  • madárberkenye (Sorbus aucuparia),
  • kecskefűz (Salix caprea),
  • diófa (Juglans regia), stb.

A helyi talaj-, éghajlat- és domborzati viszonyok függvényében a felvázolt szintesedés helyenként módosul, átalakul vagy felcserélődik.

A hegyvidéki erdők a folyóvölgyek felső szakaszain 1200 –1600 m-es magasságban igen jól fejlettek.

Ebben a növényzeti zónában dominál

  • a lucfenyő (Picea abies) és
  • a jegenyefenyő (Abies alba), de ritkábban előfordul még
  • a vörösfenyő (Larix decidua) és
  • a tiszafa (Taxus baccata) is.

A NySzTT karsztplatóin a hőmérsékleti inverzió következtében helyenként a tobozosok teljesen eltűnnek és bükkerdőknek (Fagus silvatica) adják át a helyüket, melyek ilymódon közvetlenül válnak határosakká az alpesi legelőkkel.

A lombhullató és a tűlevelű erdők határa 600 – 1300 m magasságban található; ám a domborzat, az altalaj és a mikroklíma függvényében, helyenként a növényzet inverziója jöhet létre.

A mészköves területek sajátos arculatúak, a fennsíkoktól vagy a sziklás vidékektől helyenként teljesen eltérnek. Az Öreghavas, Pádis, Ocoale, Mărşoaia és Ursoaia meszkőfennsíkokon a vízhiány következtében szinte teljesen hiányzik a fás növényzet; az itt megjelenő hegyi legelők kialakulása nem magyarázható kizárólagosan a tengerszinthez viszonyított magassággal.

Különleges növénytársulások jelennek meg ezeken a sajátos környezetben kialakuló alpesi legelőkön. Jellemzőjük az is, hogy központi részeik igen gazdagok gyepfélékben, a mészkőfennsíkok széleit pedig szinte mindig erdők borítják. Ezek a gyepek többnyire a kivágott erdők helyét vették át és a pázsitfűfélék csoportjába tartoznak.A hőmérséklet inverziója következtében ezeknek a zárt medencéknek a központi részén jelennek meg a lucosok, míg a lombhullató erdők a környező csúcsokon nőnek; jellegzetes példája ennek a Pádis-medence.

A legelők és kaszálók a növények elképesztő sokszínűségével jellemezhetők: az itt leírt növényfajok száma jelenleg 420 körül található. Helyenként a speciális mikroklimatikus körülmények miatt az északi szélességi körön megszokott növényzet jelenik meg szokatlanul déli elhelyezkedéssel; ugyanakkor tipikusan alpesi fajok fordulnak elő viszonylag alacsony tengerszinthez viszonyított magasságban.

A nagyobb dolinák alján a levegő hőmérsékleti szintesedésének következtében a vegetatív szezon kezdete késést mutat.

Ugyanakkor a barlangok bejáratánál az árnyékos és nyirkos zónákra jellemző növényzet jelenik meg.

Szintén sajátos a folyóvölgyek nedves környezetében megjelenő növényzet.

A lankák tipikus fás növényei:

  • a fűzfafélék (Salix alba, Salix purpurea, Salix triandra),
  • a fekete nyár (Plopus nigra),
  • az enyves éger (Alnus glutinosa),

míg a fűfélék közül

  • a sás (Carex sp.),
  • a sárga nőszirom (Iris pseudaccorus), stb.

Ez a jellegzetesen lankás növényzet elsősorban a Nagy-Aranyos mentén jellemző.

Ugyancsak a víz jelenlétével magyarázható a tőzeglápok megjelenése viszonylag nagyobb magasságokban, elsősorban a lucfenyő erdőkben. Ezek a lápok szilikátos rétegeken jönnek létre szinte teljesen vízszintes felületeken (Molhasurile de la Izbuce), vagy karsztvidékeken, ahol dolinák alját agyagréteg teszi vízhatlanná (Padis, Barsa, Onceasa, Varasoaia). Ezeknek a lápoknak a növényzete jellegzetesen oligotróf, lassú növekedésű fajokból tevődik össze, főleg különböző tőzegmohákból (Sphagnum), melyek életmódjuk révén meghatározzák a lápban végbemenő reakciókat, a láp vegyi összetételét, teljes fizionómiáját és az életkörülményeit.

A tőzegmoha, mely a tőzegláp növényzetének alapját képezi, párnácska alakban kezd fejlődni és gyorsan növekszik.

Ezeket a párnácskákat szúrják át aztán

  • a tőzegáfonya (Vaccnium microcarpum),
  • a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia),
  • a tőzegrozmaring (Andromeda polifolia) és
  • különböző sásfélék (Carex pauciflora, Eriophorum vaginatum, Carex limosa, Carex rostrata, stb).

A dagadólápokból rendkívül érdekes növényi társulásokat írtak le. Az elemzett fitocenózisok (Pop és tsai., 1987) az alábbi növényi társulásokba sorolhatók:

  1. Eriophoro vaginato – Sphagnetum (mely összetevőinek köszönhetően a legnagyobb mennyiségű tőzegláp keletkezését okozta),
  2. Caricetum limosae, Rynosporetum albae,
  3. Vaccino – Pinetum mugi,
  4. Carici rostratae – Sphagnetum és
  5. Carici stelulatae – Sphagnatum (a tőzeglápok szélén megjelenő, mezotróf mocsarak felé mutató átmeneti fitocenózisok).

A Molhasurile de la Izbuce relikt mocsarában a boróka/gyalogfenyő (Pinus mugo) néhány telepe is megjelenik, ez lévén a növény legalacsonyabban talalható fellelhetőségi pontja a Nyugati-szigethegységben (Pop, 1939).

Növénytani összetéetelük tekintetében a láp DK-i részen elhelyezkedő borókatelepek leginkább a Tátrában talalható borókásokra hasonlítanak (Hadac, 1969; Pop és tsai., 1987); ám mégis eltérnek azoktól a tőzegmohák bősége és domináciája miatt, fokozott hidrofil jellegük miatt (37,5 %), valamint a fokozottan savkedvelő fajok erős beszivárgása (25%) miatt. Ilyen megfontolásokból Pop és társai (1987) ezeket a borókásokat egy új társulásba sorolják: a Sphagnetosum – Vaccino pinetum mugi társulásba.

A következőkben röviden ismertetjük növénytani és ökológiai szemponból azokat a növénytársulásokat, melyek a NySzTT sajátos arculatát adják:

  1. Sedo hispanci – Poetum nemoralis. A Szegyestel-völgy, a Boga-völgy, a Galbina-völgy és az Ördöngös-szoros félárnyékos mészkőszikláin lelhető fel.
  2. Thymetum comosi. A Thymus comosus által meghatározott társulás az Ördöngös-szoros apróbb vagy darabosabb, stabil vagy mozgékony kőgörgetegein jelenik meg.
  3. Parietarietum officinalis. Az árnyékos vagy félárnyékos, stabilizálódott mészkő-görgetegeken alakult ki (pl. Galbina-kanyon).
  4. Scorzonero roseae-Festucetum nigricantis. Ez a társulás gyakori a park teljes területén a hegyi- és szubalpin övezetben (pl. Mikó-havas, Viszhangos-kő, Horgas-havas, stb.).
  5. Violo declinate – Nardetum. Szintén a hegyi és szubalpin övezetre jellemző, ott, ahol a talaj a fentiekben jelzetteknél szegényebb.
  6. Seslerietum rigidae. Gyakori növénytársulás árnyékos vagy félárnyékos hegyi sziklákon (pl. Szamos-bazár, Bulz-kő, Boga-völgy, Ördöngös-szoros, stb)
  7. Epilobio-Juncetum effusi. A békaszittyó (Juncus effusus) által meghatározott társulások a folyók lankáin és a völgyek teraszain jelennek meg (pl. Calineasa, Poiana Horea), táplálékszegény, hordalékos talajokban.
  8. Festuco-Agrostetum capillaris. Ezek a mezofil gyepek a park teljes területén, a bükkerdők felső határáig jelen vannak (pl. Szegyestel, Bulz, Mikó-havas, Ördöngös-szoros, Galbina-völgy, stb.).
  9. Caricetum limosae. Ezt a növényföldrajzi szempontból rendkívül ritka és érdekes társulást a park területén a hegyvidéki, oligotróf mocsarakból írták le. Vele együtt jelenik meg a Sphagno-Rhyncosporetorum albae társulás is.
  10. Junco-Caricetum fuscae, Sphagnetum magellanci és Carici-flavae-Eriophoretum latifolii. A Calineasa-völgy, a Pádis-fennsík, a Molhasurile de la Izbuce, a Szegyestel-völgy eumezotróf mocsaraiban jelenik meg.
  11. Calamagrosti-Digitalietum. A bükkösök, illetve a bükkös-lucos vegyeserdők szintjén, az erdőtlenített területeken jelenik meg (pl. Szegyestel-völgy, Galbina-völgy, Horgas-havas, stb.).
  12. Carpino-Fagetum. Ezek az erdők nagyon gyakoriak a Szegyestel-völgy, a Galbina-völgy, az Albac-völgy, stb. árnyékos és félárnyékos hegyoldalain, az alsó-hegyvidéki szinten.
  13. Symphyto-Fagetum. Ezeket a tiszta bükkösöket a park területén bárhol megtalálhatjuk 600 és 1100 m közötti szinten (pl. Boga-völgy, Galbina-völgy, Garda-völgy, Meleg-Szamos völgye, stb.).
  14. Leuchantemo waldsteinii-Fagetum. (Ördöngös-szoros, Albac-völgy, Garda-völgy, stb.).
  15. Hieracio rotundati-Piceetum. Ezek a széles kiterjedésű erdők a park területén (Calineasa, Padis, Mikó, Ördöngös, Meleg-Szamos, stb.) a lucfenyősök övezetét alkotják.
  16. Campanulo-Juniperetum. A törpeborókából álló cserjések a szubalpin övezetben, a park északi gerincén, a Poieni - és a Dealul Paltinetului-csúcsok között húzódnak meg, csoportosulásaik a lucfenyősök felső határán levő tisztásokon és erdőritkításokon (1400-1600 m) lelhetők fel leginkább.

A NySzTT területéről a sajátos környezeti tényezőknek tulajdoníthatóan számos endémikus (máshol elő nem forduló) fajt írtak le:

  • Jósika-orgona v. erdélyi orgona (Syringa josikae),
  • sisakvirág (Aconitum calibrotryon ssp. skarisorensis), az elsőként innen leírt
  • nyalábcsengőke (Edraiantus kitaibeli), valamint a
  • kéküstökű csormolya (Melamphyrum bihariense).

Forrás: NySzTTI

.

Találkozzunk a facebook-on !

                        

Magyarország nyitólapja